Ezért járok iskolába

portábilis
komparálás
donátor
periodicitás
distancia
cirkumstancia
kummulatív hatás
politikai eszkaláció

Ilyen és ehhez hasonló gyönyörűségek röpdösnek a levegőben a főiskola falai között. De a legjobb az egészben az hogy Nappal hangosan hahotázva halódunk rajtuk ( igazából én nem hangosan ) de nem azért mert nem értjük mint a suttyók úgy nagy átlagban, hanem azért mert elolvadunk attól a természetességtől ahogy tanáraink illesztik őket mondókájuk kellős közepébe.

Mese az idegbeteg metróvezetőről. Aki amúgy meg nő.

Történt ugyanis hogy majd be szartam a villamoson mikor belerikácsolt a mikrofonba a néni, hogy csukódnak az ajtók és azonnal mindenki szálljon föl. Szerintem nehéz napja volt. Nekem is. Két megálló után leszálltam szóval ő nyert.

Elméletek

Ma megtudtam hogy minden rossz okozója az a fránya Eyjafjöll. Bezony, a vulkán, meg amit ereget magából. Nem is értem hogy nem szégyelli magát. Ráadásul az egész egy nagy összeesküvés része ami Európa sőt a világ elpusztítására irányul Azt még nem tudjuk hogy ki tervelte ki, de ugyanúgy rájövünk erre is mint ahogy arra hogy hol van az internet. Úgy általában és mindig.

Jáááááááááááaj.

Megkaptam.

Színház

Éreztem a fűrészpor és a forgács savanykás illatát, a puskapor szagát, láttam a szemek ideges rángását, az ajkak puha játékát, éreztem a deszkalapok remegését mikor valaki átfutott a színpadon. A gerincem idegszálaiban futkosott a hideg ahogyan a sötétben tapsolni kezdett a közönség és a félhomályból előléptek a színészek, az első sorban ülve hittem hogy része vagyok egy organikus egésznek amely egyszerre éli meg azt a kéjes de tiszta, felemelő és borzongató pillanatot. Nekem ez volt a katarzis.

Mindennap egy olyan életet építek amiben nem vagyok biztos.

:)

Most olyan Nap hiányom van. De majd holnap

Történetek innen-onnan

Ma valahogy úgy alakult hogy az Árkád ebédlőjében egy idegen bácsi mellé csüccsentünk le mormival. Két perc múlva már nem éreztem idegennek, mikor az ázsiai utazásairól, a halott kollégáiról, a volt feleségeiről és a szeretőjéről mesélt. Jah és persze az is kiderült, nem az ő hibája hogy nem született gyerekük hiszen az ő spermiuma teljesen rendben volt. Aztán azt is megtudtuk hogy bárzongoristaként sok mindent megélt, és hogy most valószínűleg a harmadik feleségével él együtt. Nagyon furcsa volt hogy nem is volt furcsa. Olyan novella -szerű. Nem is tudom, lehetne vele kezdeni majd a későbbiekben valamit...

Ugyan ne már!

A vacsora csata alatt Kerekes Band?

Az első.

Szavaztam, életemben először. Nem tartott tíz percnél tovább az egész autóba üléssel, megérkezéssel, aláírással, ikszeléssel együtt. De mégis úgy izgultam. És kaptam oklevelet is. Zsír.

Pizzaaa. Movie. Friends.

Néha el kell szakadni a hétköznap ostoba dolgaitól és időt szakítani még annál is ostobábbakra. Mint például négy másik hímnemű egyeddel rettegni egy nyaralóban félelmetes UFO-s filmektől, közben tömni magadba a pizza szeleteket és vedelni a kólát literszámra, uttána pedig hajnali öttől déli tizenkettőig megállás nélkül ülni a gép előtt, virtuális foci csapatokkal virtuális bajnokságokat játszani.

Horror night

Miért van az hogy az ember imád rettegni? Megnézünk mindenféle hátborzongató jelenetet amiben kicsavarodott testek, eltorzult arcok, halódó hörgések, és velőtrázó sikolyok csokra vár bennünket nagy-nagy szeretettel. És miért jó mindezt csoportosan elkövetni? Kézenfekvő magyarázat hogy akkor kevésbé félünk, de nem ilyen egyszerű a dolog. Sokkal inkább elfogadom azt hogy szeretjük ha a másik is legalább annyira fél és ijedt mint mi. Miféle perverzió ez?

Plakát.

Ma éppen a villamoson ücsörögtem, éppen csak felpillantottam Henry Nyúl Angstrom ( Updike: Nyúlszív) történetéből amikor megakadt a szemem egy plakáton. Nem választásra buzdított legalábbis nem a vasárnapira. Egy gorilla bébi volt rajta és az állatkert elérhetősége illetve még valami, egy rövid üzenet: Válasszátok az állatokat! Alatta kedves kis komment: Azokkal vagyunk tele!

Ui: Legalább a humorunk még a régi.

Nosztalgia délután

Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem valahogy sokkal jobban tetszettek a régi Walt Disney mesék, amelyeket még kézzel rajzoltak. Minden annyira kidolgozott és élethű volt, a figurák mozdulatai, a környezet, a táj. Mindehhez társultak az unásig hallgatható betétdalok, és kissé klisészerű de talán pont ettől, vagy ennek ellenére hatásos poénok. És persze kisgyerekként beülni a mozi sötétjébe, lélegzetvisszafojtva bámulni a hatalmas vásznat, szívni magadba a látványt mint valami mosdószivacs. Az biztos hogy nem lehet egykönnyen elfelejteni ezt az élményt, és az is lehet hogy ma, miközben a Szilaj a vadvölgy paripáját néztem kicsit megint az a kilencéves homokszőke kisgyerek voltam aki az izgalomtól úgy szorítja az ülése karfáját hogy szinte elfehéredik a keze, aki abban a pillanatban mindent elhisz amit lát és hall, és olyan bosszantóan, ártatlanul, naív.