Nosztalgia délután

Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem valahogy sokkal jobban tetszettek a régi Walt Disney mesék, amelyeket még kézzel rajzoltak. Minden annyira kidolgozott és élethű volt, a figurák mozdulatai, a környezet, a táj. Mindehhez társultak az unásig hallgatható betétdalok, és kissé klisészerű de talán pont ettől, vagy ennek ellenére hatásos poénok. És persze kisgyerekként beülni a mozi sötétjébe, lélegzetvisszafojtva bámulni a hatalmas vásznat, szívni magadba a látványt mint valami mosdószivacs. Az biztos hogy nem lehet egykönnyen elfelejteni ezt az élményt, és az is lehet hogy ma, miközben a Szilaj a vadvölgy paripáját néztem kicsit megint az a kilencéves homokszőke kisgyerek voltam aki az izgalomtól úgy szorítja az ülése karfáját hogy szinte elfehéredik a keze, aki abban a pillanatban mindent elhisz amit lát és hall, és olyan bosszantóan, ártatlanul, naív.