Címtelen

Tegnap elköszöntem Zsüdittől. Ma indul Angliába dolgozni, közel egy évre. Hajtogattuk mindhárman mennyire furcsa lesz nem látni egymást, nem találkozni nap mint nap, azután a két év után amit egy ( akartam mondani 3) lakásban töltöttünk Pesten, és persze mindazokat lezárva magunkban amiket műveltünk vagy éppen nem műveltünk... Hogy ez idő alatt bölcsebbek lettünk-e nem tudom. De arra mindenesetre rájöttünk hogy a változás nem szükségszerűen rossz, méghogyha kezdetben igencsak félelmetes is. Van hogy eljön a pillanat amikor egyszerűen szomjazod az újat, és azt hogy történjen valami, valami ami nem a megszokott, rutinszerű, hétköznapi. És akkor már nem tartasz semmitől, nem keresel akadályokat amik megállíthatnának, csak vágyod az ismeretlent mint még korábban semmi mást. Őrültség is talán.... állni a reptéren, buszpályaudvaron vagy akárhol, kezedben kétbőröndnyi élet, aztán huss, már itt se vagy.