"You don't know
Somebody's aching. Keeping it all in
Somebody won't let go of his heart but the truth is
It's painless
Letting your love show"

Skye

Kontraszt?

Ma reggel láttam egy fiút sapkában és kesztyűben. Először az jutott eszembe, hmmm, milyen praktikus ( mert hogy durva hideg volt odakünn), aztán meg az hogy na neeeeeeeeee. Szeptemberben sapka, sál, és nagykabát? Hát ez teljesen ellenkezik mindenféle természeti törvény(emm)el. Aztán pár perc elteltével, láttam egy fiút pólóban rövid nadrágban. Először azt gondoltam, ez nem normális. Aztán másodjára is azt gondoltam.

Elképedtem

Ma elhagytam a telefonomat. Biciklizés közben kieshetett a zsebemből, természetesen semmiféle koppanást vagy puffanást nem hallottam így tovább mentem, s csak később vettem észre hogy nincs meg. Végig jártam az utcákat amerre mentem de semmi eredménye nem volt, így úgy döntöttem hogy megkérdezek egy a városban posztoló rendőrt, szerinte mit tegyek. Azt mondta jelentsem be a kapitányságon, úgyhogy szombat este megtekinthettem belülről a hasselti rendőrörsöt. Egy roppant vidám bajuszos krapek vette fel a vallomásom, aki egyfolytában fütyörészett és dudorászott, bónuszként pedig viccelődött velem, hogy ha majd megtalálják a telefonomat akkor elhozzák nekem, de felhívni nem tudnak ugye.... igazán empatikus volt. Ezután próbáltam telefonálni egy nyilvános fülkéből de a belga telefonok csak kártyával működnek így szereznem kellett egyet valamelyik boltból. Nem volt szerencsém, úgyhogy gondoltam haza indulok hogy sírjak egymagamban, és ahogy tekertem hazafelé megláttam egy kis éjjel-nappalit aminek az ablakán sok egyéb más mellett telefonkártyát is reklámoztak. Életemben bizarabb helyet nem láttam. Az épület előtt öt-hat közel-keleti férfi cigarettázott, és bámészkodott. A hideg futkosott a hátamon de ha már ott voltam... bementem. Előadtam a történetemet az elveszett telefonomról a tulajnak, aki rám nézett, majd az asztalára, és felemelt egy telefont. Az enyémet. Bizony, valaki megtalálta és bevitte. És a véletlenek összjátékaként én pont abba a boltba tévedtem be. Soha nem voltam még így elképedve. És persze nem sírtam egymagamban....

Tökéletes trió

Ír zene, belga sör, és eredeti olasz Tiramisu :) Nagyszerű este volt.

Rush

Annyi írni valóm van és olyan kevés időm.

Tiszta Amerika!

Ma végre elmentem egy mosodába. Tudjátok egy olyan önkiszolgálósba. Miközben odafelé vergődtem, tonnányi szennyesemmel azon gondolkodtam mennyire nyugatias dolog is ez valójában ( mer' hogy ugye mi kelet vagyunk még mindig és nálunk ilyen nincsen), szóval olyan amerikais mint a filmekben, csak bemész, beraksz egy mosást, közben olvasgatsz, vagy csak eldumálgatsz a srácokkal a blokkból, nézed a nagyfenekű fekete anyukákat ahogy vasalnak és fél szemmel a kis lurkókra figyelnek, akik odakint játszanak az utcán. Efféle képzetek rabjaként érkeztem meg uticélomhoz, s beszélgetésbe elegyedtem egy negyvenes férfival ( megmutatta hogy kell használni azokat a fém szörnyetegeket idéző mosógépeket) aki érdekes megállapítást tett. Azt feltételezte rólam hogy az USA-ból jöttem, mert hogy az akcentusom nem brit hanem amerikai. Aztán jól meglepődött mikor megtudta hogy magyar vagyok, én pedig próbáltam magyarázkodni hogy biztos a sorozatok és filmek hatása csupán. Persze magamban jól elszórakoztam a dolgon, az amerikai mosodámhoz, még amerikai akcentus is...

Summary

Eltelt az első hét, és ha valaki megkérdezné milyen volt valójában, nem tudnék, pontos, világos és egyértelmű válasszal szolgálni. Az emberek többsége, köztük én is, előre elképzeli a világot, álmodozik, töpreng, szeretné megfejteni jövőjét és mindenek előtt tervez. Aztán a valóság, az valahogy mindig más. És azt hiszem ez a tökéletes kifejezés arra amit átéltem, láttam, és megtapasztaltam eddig, itt Belgiumban. Ez az érzés nagyon vonzó, elbűvölő is tud lenni ugyanakkor, hiszen itt vagy egymagad, tettre készen, harcra készen, hogy meghódítsd a világot, legalábbis annak ezt a vadonatúj részét. Azonban oly csalóka ez mint valami átlátszó üvegfal. Hiába látod a szobában levő tárgyakat és embereket. Még nem vagy benn. Még nem vagy a szoba része. Kívülállónak lenni, másnak lenni nem könnyű, de ki mondja hogy nem lehet berúgni azt az üveget?

A lényeg hogy egészen fantasztikusnak találom ezt a helyet, és nagyon, nagyon örülök hogy itt vagyok. Sehol sem lennék máshol most jelen pillanatban.

Lesz ez még jobb se

Első találkozásom Hasselttel nem sikerült túl jól. Eltévedtem egy párszor, így nagyjából 20 km-t tekertem mire hazajutottam Diepenbeekbe. Sebaj, legalább már tudom merre kell elindulni hogyha a Kermt nevű kis falucskába akarok eljutni. ( Csupán csak 16 kilóméterre van a kolimtól ....)

Szösszenetek az útról

"Most érkezett el az a pillanat amikor kigurultam a Népligetből, harmincad magammal. Furcsa, suta elválás volt ez, valami sokkal drámaibbat vízionál az ember, biztosan a sorozatok és filmek tesznek ilyen érzelgőssé minket. Inkább ideges voltam, de nem csak én, az utazókon kívül a családtagok is érezték a feszültséget, legalábbis én ezt láttam anya és apa arcán. Most van időm körbenézni egy kicsit, kikkel osztozom majd az utazás felhőtlen örömeiben. Egyel előttem nagyhangú rikácsoló öregasszony és az illemórát messzire elkerülő gyermeke, mögöttem kedves, halk szavú mosolygós lány. Mellettem még nem ül senki, egyelőre. Most már valóban mondhatom, egyedül vágok neki az útnak. Még jó hogy itt van nekem ez a füzet. Ebbe bármikor körmölhetek egy kicsit."

"Kicsit hátrébb egy lány durván tolja az angolt-ezt akarom én is, ezért vagyok itt"

"18 óra. Minden bizonnyal szörnyű lesz, de nem baj kibírom. Furcsa érzés, nem tudok mit kezdeni magammal. Mihez fogjak először? Olvassak? Zenét hallgassak? Egyek? Igyak? Valahogy bénultan ücsörgök a székemen, és feszengve pillantok jobbra-balra hátha a többiektől elleshetek valami hasznosat."

"Truman Capote-t olvasok a lemenő nap fényénél. Micsoda idill... már-már giccs. Kár hogy egy két méter magas, marcona határőr fölém magasodó sziluettje agyonzúzza ezt a tökéletes jelenetet"

"Túléltem az éjszakát, nem nagyon tudom hol vagyunk de ha minden igaz már belga földön. Antwerpen felé suhanunk a szélmalom erdők árnyékában."

Szervusz Belgium!

Megérkeztem közel 22 óra után Diepenbeekbe, a steenblookstraat 24 szám alá. Nem volt egyszerű de nem mindenképpen könnyebb mint amit vártam. Szerencsére a busz út java része az esti órákra esett, így az alvás és ébrenlét közötti félállapotban gyorsabban eltelt az a 19 óra. Török-arab-magyar utastársam sem foglalkozott semmivel, még velem sem nagyon, bár ezt nem bánom igazán :) először kicsit megijdetem ki mellé kerültem de nem volt vele semmi probléma a továbbiakban. Miután leszálltam Antwerpenben, elindultam a buszállomásról a vasúthoz, Izidóra ( a gurulósbőröndöm) és két csomagtársa kíséretében, akik szó szerint nem könnyítették meg a helyzetemet, hiszen nagyjából 10 méterenként megkellett állnom pihenni csaknem 40 kilójuk miatt. Az állomás hatalmas volt, bevallom sosem láttam még négy szintes vasútállomást ahol az ember feje fölött és lába alatt is járnak a vonatok. Persze kicsit kóvályogtam, de voltak kedves emberek akik útbaigazítottak s innentől kezdve sima ügy volt a dolog, hiszen csak felugrottam a vonatra, elsiklottam, szinte némán és észrevétlenül Diepenbeekbe, majd miután rendeltem egy taxit, megérkeztem a ház elé. Peter itt a kisfőnök, akinek bár az angol tudásával van egy kis baj, a segítőkész énje azonban mindenért kárpótol. Szóval Peter megmutatta a szobámat, Jimmyvel beköttette a netet ( köszönet érte, hiszen csak így tudok írogatni itt mindenfélét) majd ellátott egy csokorravaló jótanáccsal. A szoba nagyszerű, van egy ruhásszekrényem, egy Edy névre hallgató hűtőm, ( nem én adtam neki esküszöm), egy vagány kis villanyrezsóm, egy mosogatóm felette kedves kis tükör, egy bazi hosszú íróasztal, és végül egy ágy. No ezt az ágyat azonnal kipróbáltam, mivel szörnyű fáradt lehettem már, s miután letusoltam, aludtam vagy 12 órát :) Ma kipihentem és tettrekészen álltam, égtem a vágytól hogy felfedezzem a környéket, ahhoz azonban bicikli szükségeltetik, legalább, mivel eléggé Diepenbeek szélén lakunk ( szerintem már nem is Diepenbeek hanem valami más, csak tiszteletből tartozik még ide :)). Így felkerekedtem és szereztem magamnak egy biciklit az iskolából ahová nem fogok járni, mivel én nem a diepenbeek-i campusba hanem természetesen a 6 kilóméterre levő hasseltibe fogok majd tanulni. De semmi vész, jelentem a biciklim úgy röpül mint Overdose, úgyhogy ha akarok Brüsszelig eltekerhetek bármikor. Hazatérvén megismerkedtem egy lengyel lánnyal aki sajnos nemsokára elhagyja a házat, mivel most végez és hazautazik. Tőle is megtudtam ezt-azt, például hogy én vagyok, természetesen rajta kívül az egyetlen erasmusos diák jelenleg az ojjektumba', azonban ez nem szegte kedvem semminek. Szóval az új lengyel ismeretségnek köszönhetően megtaláltam az Aldit ahol jól bevásároltam, a mosogatószertől kezdve az ismeretlen sajtig amit majd tejföl helyett használok, mindent, persze azt elfelejtettem hogy durván nehéz lesz majd a kis csomag, és természetesen el is szakadt az első adandó alkalommal az összes szatyor összes füle. Haza sétáltam, és közben jól szemügyre vettem a környéket, s egyvalami egyből feltűnt... mindenhol lovak vannak. Igen, már a vonat ablakából bámészkodva is feltűnt hogy rengeteg itt a ló, mindenféle méretben. Kicsi, nagy, még nagyobb, minipóni és óriásló, meleg-hidegvérű, ezer fajta. Holnap majd lefényképezem őket ha tudom, meg a tájat is. Utána pedig bemegyek Diepenbeekbe és Hasseltbe bringával kicsit körülnézek. Aztán elmesélem milyen volt :D