Kilátás.

A szántók fölött a szél, mint hideg kés, karcolta fel a fagyott földet. Tanyák meredeztek szigetként, körbevéve kékes nyárfa-őreiktől, s kerítéseik düledező lécei között tyúkok szökdöstek egykedvűen. Fel-felkavarodott a friss fűrészpor, s belepte a sáros bekötő utat. A hó lassanként koszos kis pocsolyává olvadt, melyek visszatükrözték az ég redőit. A vonat lomhán kattogott az ismerős tájon, éket verve a százados csöndbe, mely a tájra telepedett de a fiú mosolygott, otthona volt újra.