Én nem tudom de ez a villamos, az egyes, ez a szép sárga, valahogy különleges módon piszkál bele az én fejembe. Felszállok egykedvűen, közönyösen, mit sem törődve a világgal, de Ő nem hagyja hogy tompán bámuljak bele az emberek arcába. Nem. Felszállás után már meg is kezdi hadjáratát ellenem és egyre több és több érdekes-furcsa dolgot mutat meg koszos ablak üvegén keresztül. Aztán azon kapom magam hogy mosolygok.
Elég az ömlengésből.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése