A férfi fájdalma.

A női lélek bonyolult. Sokan megírták már novellákban, regényekben, láthattunk asszonyi sorsokat televíziós drámákban és sorozatokban, millióan próbálták megfejteni a gyengébb nem gondolkodásmódját, motivációit. Valahogy nekem mindig úgy tűnt a nők a világ egészét képesek átlátni, megértik hogy részesei annak a nagy organikus egésznek amit hívhatunk természetnek vagy aminek csak akarjuk. De mi a helyzet a férfival? Személy szerint úgy élem mindennapjaimat hogy egyértelmű és világos: a világ közepe én vagyok. Igen az egész sárgolyóbis én értem működik, az univerzum miattam tágul egyfolytában, s az életnek nevezett csoda nem is létezne ha én nem lennék az aki vagyok. A félreértések elkerülése végett nem arról van szó hogy nagyképű lennék, és elvárnám mindenkitől hogy szolgáljon. Ez egyszerűen a gondolkodásmódom eredménye, mivel képtelenek vagyunk elfogadni azt hogy csupán megszületünk, élünk, átadjuk a génjeink 50%-át egy hozzánk hasonló valaminek, majd szép csendben meghalunk. Szükségünk van arra a tudatra hogy szervezzük és alakítjuk a körülöttünk levő mindenséget, hogy céllal érkeztünk meg ide, hogy küldetésünk és missziónk egyedivé tesz bennünket. Mert enélkül nem maradna nekünk semmi. A nők szülnek, életed adnak, felnevelik a következő generációkat, családot teremtenek és tartanak egyben. De nekünk? Mi marad a saját álmainkon kívül? Nekünk álmodni kell azt hogy fontosak vagyunk. Mert abban a pillanatban mikor ráeszmélünk hogy az életet rajtunk kívül álló tényezők is befolyásolhatják, egyedül maradunk a mardosó gondolattal ami minden férfi fájdalma: a nagyság hiánya.