Írni szerettem volna valamit, de nem írok

A biciklim feladta a küzdelmet, és úgy döntött hogy leereszt... totálisan. Úgyhogy este a portás bácsi hozott haza ( a portás bácsi aki folyékonyan beszél angolul, és jobb kocsija van annál mint amilyen nekem valaha is lesz, szóval valaki magyarázza el mi a fene folyik a világ ezen részén?). Holnap kelhetek korán hogy időben kicseréljék a rossz kerekemet... megint nem alszok sokáig, de nem baj... most jó ez a rohanás

Showin' off

Meséltem màr hogy volt egy holland vizsgàm... méghozzà az uszodàban, mivel a takarito néni ( tudom hogy hosszu i ès hosszù o de nincs meg minden ékezetes betu a holland klaviatùràn) kitessékelt minket hat ora utàn mondvàn az iskolàt be kell zàrni. De semmi baj mert az uszoda szerencsét hozott: 20-bol 20 pont...

"You don't know
Somebody's aching. Keeping it all in
Somebody won't let go of his heart but the truth is
It's painless
Letting your love show"

Skye

Kontraszt?

Ma reggel láttam egy fiút sapkában és kesztyűben. Először az jutott eszembe, hmmm, milyen praktikus ( mert hogy durva hideg volt odakünn), aztán meg az hogy na neeeeeeeeee. Szeptemberben sapka, sál, és nagykabát? Hát ez teljesen ellenkezik mindenféle természeti törvény(emm)el. Aztán pár perc elteltével, láttam egy fiút pólóban rövid nadrágban. Először azt gondoltam, ez nem normális. Aztán másodjára is azt gondoltam.

Elképedtem

Ma elhagytam a telefonomat. Biciklizés közben kieshetett a zsebemből, természetesen semmiféle koppanást vagy puffanást nem hallottam így tovább mentem, s csak később vettem észre hogy nincs meg. Végig jártam az utcákat amerre mentem de semmi eredménye nem volt, így úgy döntöttem hogy megkérdezek egy a városban posztoló rendőrt, szerinte mit tegyek. Azt mondta jelentsem be a kapitányságon, úgyhogy szombat este megtekinthettem belülről a hasselti rendőrörsöt. Egy roppant vidám bajuszos krapek vette fel a vallomásom, aki egyfolytában fütyörészett és dudorászott, bónuszként pedig viccelődött velem, hogy ha majd megtalálják a telefonomat akkor elhozzák nekem, de felhívni nem tudnak ugye.... igazán empatikus volt. Ezután próbáltam telefonálni egy nyilvános fülkéből de a belga telefonok csak kártyával működnek így szereznem kellett egyet valamelyik boltból. Nem volt szerencsém, úgyhogy gondoltam haza indulok hogy sírjak egymagamban, és ahogy tekertem hazafelé megláttam egy kis éjjel-nappalit aminek az ablakán sok egyéb más mellett telefonkártyát is reklámoztak. Életemben bizarabb helyet nem láttam. Az épület előtt öt-hat közel-keleti férfi cigarettázott, és bámészkodott. A hideg futkosott a hátamon de ha már ott voltam... bementem. Előadtam a történetemet az elveszett telefonomról a tulajnak, aki rám nézett, majd az asztalára, és felemelt egy telefont. Az enyémet. Bizony, valaki megtalálta és bevitte. És a véletlenek összjátékaként én pont abba a boltba tévedtem be. Soha nem voltam még így elképedve. És persze nem sírtam egymagamban....

Tökéletes trió

Ír zene, belga sör, és eredeti olasz Tiramisu :) Nagyszerű este volt.

Rush

Annyi írni valóm van és olyan kevés időm.

Tiszta Amerika!

Ma végre elmentem egy mosodába. Tudjátok egy olyan önkiszolgálósba. Miközben odafelé vergődtem, tonnányi szennyesemmel azon gondolkodtam mennyire nyugatias dolog is ez valójában ( mer' hogy ugye mi kelet vagyunk még mindig és nálunk ilyen nincsen), szóval olyan amerikais mint a filmekben, csak bemész, beraksz egy mosást, közben olvasgatsz, vagy csak eldumálgatsz a srácokkal a blokkból, nézed a nagyfenekű fekete anyukákat ahogy vasalnak és fél szemmel a kis lurkókra figyelnek, akik odakint játszanak az utcán. Efféle képzetek rabjaként érkeztem meg uticélomhoz, s beszélgetésbe elegyedtem egy negyvenes férfival ( megmutatta hogy kell használni azokat a fém szörnyetegeket idéző mosógépeket) aki érdekes megállapítást tett. Azt feltételezte rólam hogy az USA-ból jöttem, mert hogy az akcentusom nem brit hanem amerikai. Aztán jól meglepődött mikor megtudta hogy magyar vagyok, én pedig próbáltam magyarázkodni hogy biztos a sorozatok és filmek hatása csupán. Persze magamban jól elszórakoztam a dolgon, az amerikai mosodámhoz, még amerikai akcentus is...

Summary

Eltelt az első hét, és ha valaki megkérdezné milyen volt valójában, nem tudnék, pontos, világos és egyértelmű válasszal szolgálni. Az emberek többsége, köztük én is, előre elképzeli a világot, álmodozik, töpreng, szeretné megfejteni jövőjét és mindenek előtt tervez. Aztán a valóság, az valahogy mindig más. És azt hiszem ez a tökéletes kifejezés arra amit átéltem, láttam, és megtapasztaltam eddig, itt Belgiumban. Ez az érzés nagyon vonzó, elbűvölő is tud lenni ugyanakkor, hiszen itt vagy egymagad, tettre készen, harcra készen, hogy meghódítsd a világot, legalábbis annak ezt a vadonatúj részét. Azonban oly csalóka ez mint valami átlátszó üvegfal. Hiába látod a szobában levő tárgyakat és embereket. Még nem vagy benn. Még nem vagy a szoba része. Kívülállónak lenni, másnak lenni nem könnyű, de ki mondja hogy nem lehet berúgni azt az üveget?

A lényeg hogy egészen fantasztikusnak találom ezt a helyet, és nagyon, nagyon örülök hogy itt vagyok. Sehol sem lennék máshol most jelen pillanatban.

Lesz ez még jobb se

Első találkozásom Hasselttel nem sikerült túl jól. Eltévedtem egy párszor, így nagyjából 20 km-t tekertem mire hazajutottam Diepenbeekbe. Sebaj, legalább már tudom merre kell elindulni hogyha a Kermt nevű kis falucskába akarok eljutni. ( Csupán csak 16 kilóméterre van a kolimtól ....)

Szösszenetek az útról

"Most érkezett el az a pillanat amikor kigurultam a Népligetből, harmincad magammal. Furcsa, suta elválás volt ez, valami sokkal drámaibbat vízionál az ember, biztosan a sorozatok és filmek tesznek ilyen érzelgőssé minket. Inkább ideges voltam, de nem csak én, az utazókon kívül a családtagok is érezték a feszültséget, legalábbis én ezt láttam anya és apa arcán. Most van időm körbenézni egy kicsit, kikkel osztozom majd az utazás felhőtlen örömeiben. Egyel előttem nagyhangú rikácsoló öregasszony és az illemórát messzire elkerülő gyermeke, mögöttem kedves, halk szavú mosolygós lány. Mellettem még nem ül senki, egyelőre. Most már valóban mondhatom, egyedül vágok neki az útnak. Még jó hogy itt van nekem ez a füzet. Ebbe bármikor körmölhetek egy kicsit."

"Kicsit hátrébb egy lány durván tolja az angolt-ezt akarom én is, ezért vagyok itt"

"18 óra. Minden bizonnyal szörnyű lesz, de nem baj kibírom. Furcsa érzés, nem tudok mit kezdeni magammal. Mihez fogjak először? Olvassak? Zenét hallgassak? Egyek? Igyak? Valahogy bénultan ücsörgök a székemen, és feszengve pillantok jobbra-balra hátha a többiektől elleshetek valami hasznosat."

"Truman Capote-t olvasok a lemenő nap fényénél. Micsoda idill... már-már giccs. Kár hogy egy két méter magas, marcona határőr fölém magasodó sziluettje agyonzúzza ezt a tökéletes jelenetet"

"Túléltem az éjszakát, nem nagyon tudom hol vagyunk de ha minden igaz már belga földön. Antwerpen felé suhanunk a szélmalom erdők árnyékában."

Szervusz Belgium!

Megérkeztem közel 22 óra után Diepenbeekbe, a steenblookstraat 24 szám alá. Nem volt egyszerű de nem mindenképpen könnyebb mint amit vártam. Szerencsére a busz út java része az esti órákra esett, így az alvás és ébrenlét közötti félállapotban gyorsabban eltelt az a 19 óra. Török-arab-magyar utastársam sem foglalkozott semmivel, még velem sem nagyon, bár ezt nem bánom igazán :) először kicsit megijdetem ki mellé kerültem de nem volt vele semmi probléma a továbbiakban. Miután leszálltam Antwerpenben, elindultam a buszállomásról a vasúthoz, Izidóra ( a gurulósbőröndöm) és két csomagtársa kíséretében, akik szó szerint nem könnyítették meg a helyzetemet, hiszen nagyjából 10 méterenként megkellett állnom pihenni csaknem 40 kilójuk miatt. Az állomás hatalmas volt, bevallom sosem láttam még négy szintes vasútállomást ahol az ember feje fölött és lába alatt is járnak a vonatok. Persze kicsit kóvályogtam, de voltak kedves emberek akik útbaigazítottak s innentől kezdve sima ügy volt a dolog, hiszen csak felugrottam a vonatra, elsiklottam, szinte némán és észrevétlenül Diepenbeekbe, majd miután rendeltem egy taxit, megérkeztem a ház elé. Peter itt a kisfőnök, akinek bár az angol tudásával van egy kis baj, a segítőkész énje azonban mindenért kárpótol. Szóval Peter megmutatta a szobámat, Jimmyvel beköttette a netet ( köszönet érte, hiszen csak így tudok írogatni itt mindenfélét) majd ellátott egy csokorravaló jótanáccsal. A szoba nagyszerű, van egy ruhásszekrényem, egy Edy névre hallgató hűtőm, ( nem én adtam neki esküszöm), egy vagány kis villanyrezsóm, egy mosogatóm felette kedves kis tükör, egy bazi hosszú íróasztal, és végül egy ágy. No ezt az ágyat azonnal kipróbáltam, mivel szörnyű fáradt lehettem már, s miután letusoltam, aludtam vagy 12 órát :) Ma kipihentem és tettrekészen álltam, égtem a vágytól hogy felfedezzem a környéket, ahhoz azonban bicikli szükségeltetik, legalább, mivel eléggé Diepenbeek szélén lakunk ( szerintem már nem is Diepenbeek hanem valami más, csak tiszteletből tartozik még ide :)). Így felkerekedtem és szereztem magamnak egy biciklit az iskolából ahová nem fogok járni, mivel én nem a diepenbeek-i campusba hanem természetesen a 6 kilóméterre levő hasseltibe fogok majd tanulni. De semmi vész, jelentem a biciklim úgy röpül mint Overdose, úgyhogy ha akarok Brüsszelig eltekerhetek bármikor. Hazatérvén megismerkedtem egy lengyel lánnyal aki sajnos nemsokára elhagyja a házat, mivel most végez és hazautazik. Tőle is megtudtam ezt-azt, például hogy én vagyok, természetesen rajta kívül az egyetlen erasmusos diák jelenleg az ojjektumba', azonban ez nem szegte kedvem semminek. Szóval az új lengyel ismeretségnek köszönhetően megtaláltam az Aldit ahol jól bevásároltam, a mosogatószertől kezdve az ismeretlen sajtig amit majd tejföl helyett használok, mindent, persze azt elfelejtettem hogy durván nehéz lesz majd a kis csomag, és természetesen el is szakadt az első adandó alkalommal az összes szatyor összes füle. Haza sétáltam, és közben jól szemügyre vettem a környéket, s egyvalami egyből feltűnt... mindenhol lovak vannak. Igen, már a vonat ablakából bámészkodva is feltűnt hogy rengeteg itt a ló, mindenféle méretben. Kicsi, nagy, még nagyobb, minipóni és óriásló, meleg-hidegvérű, ezer fajta. Holnap majd lefényképezem őket ha tudom, meg a tájat is. Utána pedig bemegyek Diepenbeekbe és Hasseltbe bringával kicsit körülnézek. Aztán elmesélem milyen volt :D

Medvés horror

Utolsó estémet a film plussz és egy őrjöngő grizzly társaságában töltöttem, valamint megismerkedhettem az amerikai fiatalság krémjével akik ügyességüknek és brilliáns logikájuknak köszönhetően legalább a hegyre felértek épségben hogy azután rekord idő alatt tudjanak elhalálozni. Érdemes megnézni ezt a remek zs-kategóriás filmet is. Jó szórakozást

Kedves Mormi!

Hát hogyne emlékeznék! Először tényleg megijedtem hogy úgy kiborítottalak :D Köszönöm a dalt, és azért hogy meghallgassalak már megéri hazatérni. Utána pedig iszogatunk és beszélgetünk. Csudajó móka lesz

Ui: nem tudtam ezt a blogodban elküldeni megjegyzésként :S

Meglepetés

Mindamellett hogy holnap indulok neki a "vak"világnak ( ha már vakmacska vagyok - aztarohadt mekkora poéngyáros is vagyok egyben-najó azért annyira nem) azért is várom nagyon mert mormi megígérte hogy hoz nekem valami jó kis könyvet. Olyan rég nem olvastam már mozgó járművön. Most 18 órám lesz rá :D

Őt is itt hagyom egy kis időre!

Öreg barátosném :)

Azt hiszem nagyjából bepakoltam és készen állok az indulásra. Készen állok?

Orosháza tartogat még meglepetéseket

Jó, rendben elfogadom hogy modern és praktikus életünkhöz modern és praktikus gyereknevelés társul, de hogy valaki pórázon sétáltassa a kölkét??? Bocsánat, helyesbítek. Hámon ( vagy hámmal). ????

Ui: És az már meg sem lep hogy a belváros utcáin hatalmas csapdák vannak felállítva mindenfelé. Szerintem valaki megint elhagyta a vadászgörényét.

Címtelen

Tegnap elköszöntem Zsüdittől. Ma indul Angliába dolgozni, közel egy évre. Hajtogattuk mindhárman mennyire furcsa lesz nem látni egymást, nem találkozni nap mint nap, azután a két év után amit egy ( akartam mondani 3) lakásban töltöttünk Pesten, és persze mindazokat lezárva magunkban amiket műveltünk vagy éppen nem műveltünk... Hogy ez idő alatt bölcsebbek lettünk-e nem tudom. De arra mindenesetre rájöttünk hogy a változás nem szükségszerűen rossz, méghogyha kezdetben igencsak félelmetes is. Van hogy eljön a pillanat amikor egyszerűen szomjazod az újat, és azt hogy történjen valami, valami ami nem a megszokott, rutinszerű, hétköznapi. És akkor már nem tartasz semmitől, nem keresel akadályokat amik megállíthatnának, csak vágyod az ismeretlent mint még korábban semmi mást. Őrültség is talán.... állni a reptéren, buszpályaudvaron vagy akárhol, kezedben kétbőröndnyi élet, aztán huss, már itt se vagy.

Hat nap hét éjszaka.

Ennyi van még hátra. Nem hiszem hogy oly izgalmasan fogom tölteni ezeket a napokat mint Anne Heche és Harrison Ford abban a bizonyos filmben, de azért egy cseppnyi kis nyugtalanság, sóvárgás és izgatottság biztosan akad majd valahol. Furcsa, most még nem igazán gondolkodom előre, nem fogom fel igazán, kicsit odázom. Megfogadom Pató Pál úr tanácsát mondván ejj ráérünk arra még. Majd mikor becsukódik a busz ajtaja és lassan kigördülünk a NÉpligetből, magam mögött hagyva Budapestet, Magyarországot, és mindent ami eddig itt voltam, na majd akkor parázok azon hogy kitaláljam, ki vagyok én most igazából, s ki lehetek odakint.

Szentencia!

"A halál az utolsó cselekedetünk a Földön. Törekednünk kellene arra hogy jól csináljuk!"

Médium lennék én is?

Ma délután ismerős illatot éreztem a nappaliban, először nem jöttem rá mi is az. Aztán hirtelen eszembe jutott. A nagymamám ruháinak volt pontosan ugyanilyen illata. Meg mernék rá esküdni hogy igazam van ami felettéb furcsa mivel a mama már nincs velünk. Úgyhogy ez igen rejtélyes.

Kőtelek 2 rész

A falvak különleges helyek a világban. Apró közösségek ahol kevés a titok, ahol az emberek egymás orra előtt élik mindennapjaikat, ismerős arcok és tekintetek kereszttüzében, de mégis mindez nem börtön, inkább bölcső. Egy kívülállónak nehéz megértenie miért ragaszkodnak a helybeliek ahhoz a földhöz amely gyakorta sok keserűséget, és bánatot tartogat számukra, amely a küzdés és az önfeláldozás színtere mindennap újra és újra. De ők megtalálják a maguk boldogságát apró helyzetekben és pillanatokban. Úgy hiszem a falusi ember ugyanolyan különleges mint a hely ahol él. Tükör és tükörkép.

Kőtelek 1. rész: funny moments

Azt hinné az ember fia hogy egy kis faluban nem történik semmi, de ez abszolúte nincs így. Hiszen miközben buszunk megadja magát a hőségnek, megjelenik a nép hőse Sandokan hogy szakértsen, s az idegtől-forróságtól verejtékező buszvezetőt megtámogassa hozzá(nem)értésével. De említhetném hogy a kutakból rózsaszín-csodaszín víz tör elő amely ugyan kissé lúgos de legalább elkergeti a b.g. kéményseprőt. És persze ott vannak a mamák akik tündériek, őrült mód tudják lökni a dumát és szívből jövő kacajuk felejthetetlen csakúgy mint a barackjaik, pogácsáik és mindenféle sütijeik. ( azóta is pihegek duda méretű hasam árnyékában) Azért persze munka is akad imitt-amott, hol egy kis ablak szerelés, hol egy kis árpa lapátolás, aztán a nap végén egy kis falulátogatás, felesezés és békés csevely, a vérmes szúnyoghorda meg nem szűnő támadásai közepette. Egyszó mint száz egy ilyen kis helyen is megterem a jókedv és a boldogság, s köszönöm hogy egy pár napig nekem is részem lehetett benne.

Üzenet a távolból

Ma végre felcsillant a remény halovány sugara hogy talán, esetleg, ha a jósitenisúgyakarja, lesz albérletem odakint Flandriába. Tényleg halovány úgyhogy nem kiabálunk el semmit, de azért egy gyenge mosolyt megereszthetünk asszem.

Aztamindenségit.

Huhú, de régen nem jártam már erre és nem írtam semmit. De élek és megvagyok, minden rendben, csudajóság van mindenhol. Na jó ez nem teljesen igaz, de minek siránkozni. Amúgy meg van egy jó hírem, most már száz százalék hogy mehetek Belgiumba ugyanis elfogadták a jelentkezési lapomat az ottaniak ( habár kicsit noszogatni kellett őket a válaszadásra). Természetesen most hajtépés van ezerrel a (sz)(állás) keresés miatt de nem baj meg fogom oldani ezt is.

Váltás

Azt hiszem miután visszatérek más ember leszek mint aki most vagyok. S valljuk be ezt igazán nem bánnám.

Hejehujj!

Csudajó dolog van itt mindenhol! Tegnap végre összeszereltük Nyócival a saját kis mobilinternetünket, aztán este Dél-Korea tovább jutott a foci vb-n a 16 közé, végül ahogy kifelé bámulok az ablakon azt kell lássam hogy süt a nap. Vagy legalább próbálkozik. De nekem ma már az is elég

Bonyolult

Ma egy filmben azt mondta valaki, az élet bonyolult. Milyen igaza volt. Nincs olyan hogy fekete-fehér, nincsenek abszolút igazságok, nincsenek világos és sötét foltok. Az élet szürke. Szürke, homályos, dágványos, kusza valami. Át kell harcolni, rágni magunkat undorító, viszolyogtató dolgokon ahhoz hogy majd a legvégén egy képzeletbeli rostán megszűrve fennakadjanak a pillanatok amelyekért érdemes volt végigcsinálni mindent. Végül kézenfogva a halált, elszámolva magunkkal és mindenkivel, elégedett mosollyal hagyjuk itt ezt a világot.

Mi a lófa...?

Komolyan egy papírt aláíratni két napba telik? Miért kapja ez az ember a fizetését? Nekifutásból páros lábbal rúgnám ki de azonnal az ilyen léhűtőket!

Egyenesbe jönni.

Igen, az nem lenne rossz dolog most. Egyenesbe jönni ezzel az Erasmus dologgal. Elküldeni az összes átkozott papírt, lefoglalni a repjegyet, a szállást, megvenni szükséges cuccokat stb stb. De még nagyon nem látom nem hogy a dolog végét, de az elejét sem. Annyi mindent intéztem már, mégis olyan mintha még sehol sem tartanék.

De kapjam már be! Minek panaszkodom? Szeptembertől Belgium!

Napjaim....

azzal telnek hogy nem telnek.

Mai vacsora

Egy doboz raffaello, mellé igen magas minőségű narancslé mely mindössze 370 forintot kóstál, viszont öt literes kiszerelésű. Jó étvágyat!

Költözés

Épp az imént vitték el tőlem a tévém. Nem is értem magam. Alig nézegettem szegényt és most mégis, máris, hiányzik. Ráadásul még a kisszekrényem is oda, úgyhogy élhetek a bőröndömből mint valami vándorcigány.

Eső

Persze, értem én hogy panaszkodnak az esőre és a viharra, és hogy micsoda pocsék idő van, mert nem lehet kiülni sörözni a teraszra, elmenni a Margit-szigetre, vagy csak lófrálni a belvárosban. Mert valóban az olyan csúnya mikor a villámok megvilágítják a város egy részletét, majd a következő pillanatban a másikat, s mi csak kapkodunk a kirakós darabjai után szüntelen, hátha a végén összeáll a kép. S mindehhez társul még az a szörnyű tompa morgás és zúgás, a monoton, altatódalszerű dobolás az ablaküvegen, s az érzés hogy idebenn olyan békés, és nyugodt, és csendes, és a világ tökéletesen rendben van. Valóban, én is utálom...

Édes?otthon

Mikor tegnap körülnéztem itthon, keresve a "jeleket" amik a velünk történt változásokra utalnak, meglepődve, s talán kicsit megkönnyebbülve konstatáltam hogy minden ugyanolyan ( minthogyha ez meg nem történté tehetne bármit is). Aztán este mikor a kádból kilépve, megszokott ritmusban a törölközőmért nyúltam, a valóság kegyetlenül arcon csapott. Három helyett csak kettő lógott a fogason. Anyámé és az enyém.

Yaaay!

Hát. Hogy is mondjam. Tudod, hogy ne tűnjön hencegésnek,.... az hogy két AKKORA ÖTÖS van bebiggyesztve az online indexembe mint a HÁZ. Bezony, nemzetközi jog és nemzetközi kapcsolatok vizsga is kipipálva. Űberkúlságvan.

Sikerült.

Ma azt hiszem csoda történt. Megnéztem a térképen hová kell eljutnom, és el is jutottam, méghozzá gyorsan és mindenféle kitérők nélkül. Gondolom most nem értik egyesek miért tartom ezt csodának, de ha valaki képes az egyirányú utcában is eltévedni, akkor az én vagyok. Férfiúi lényem nem rendelkezik semmiféle képességgel a tájékozódás terén.... sajnos, s ez gyermekkoromban hatványozott módon érvényesült. Káromra. Meg a többiekére akik voltak annyira hülyék hogy követtek.

Ötlet

Be fogom vezetni a Bunkók Napját! Ezen a napon bárkivel büntetlenül ( értsd, a saját lelkiismeretemet félretéve) bunkó lehetek. Beszólni, cikizni, leosztani, kifikázni, ami jól esik. A pontos részleteket még nem gondoltam át, ilyenek például hogy mikor lehet megünnepelni, lehet-e ajándékot kérni e jeles nap alkalmából és hasonlók.

Vizsgázunk meg ilyenek

I am sooooo proud of me. Merthogy nemzetközi jogból és nemzetközi kapcsolatokból is sikeresen levizsgáztam. Pedig bevallom töredelmesen nem görnyedtem órákat a tételek felett, nem olvastam véresre a szemem, és nem erőszakoltam meg magam hajnali ébresztésekkel, mindezek ellenére valahogy úgy érzem mindkét dolgozatom takaros kis jegyet fog eredményezni.

Ui: és még csokit is kaptam súgásért a göndörhajúlánytól akit külföldinek néztem egykoron

Movies.

Sok egyéb más mellett angol királynő se lennék!

Dr. Carter mivé lettél?

Emlékeztek még a Vészhelyzetből Dr. Carterre? Aki annyi betegen segített, annyi embert ápolt és gyógyított, aki Darfurba ment a polgárháború sebesültjeit gyógyítani. Emlékeztek? És most itt ülök nézvén az egyik kereskedelmi csatorna vasárnapi szemétjét és vajon kit látok a képernyőn? Hát Carter dokit. De ez mégsem Carter doki hanem valami szerencsétlen könyvtáros aki mindenféle idióta vámpírral és egyéb véglénnyel küzd meg, oldalán egy ostobácska vamppal. Hát kérdem én mivé lettél?

Ui: sose nézzétek meg ezt a filmet, nem is írom le a címét nehogy valaki mégis megpróbálkozzon vele, ugyanis a hányinger garantáltan jelentkezni fog, sőt a film végi jelenetek kóros röhögő- és sírógörcsöt okoznak méghozzá egyidejűleg, ami fulladásos halált is okozhat. S azt bizony még Carter doki sem tudná helyrehozni.

Micsoda reggel(i)

Ma arra ébredtem hogy a konyhában valami sül. Valami nagyon finom, és nagyon illatos. Először mérhetetlen boldogság kerített hatalmába hogy az anyukám csodaságokat süt nekem, majd hirtelen belém hasított a tudat hogy nem otthon vagyok hanem Büdipesten, s szóba sem jöhet az a felállás hogy Nyóci is itt van. Így hát bánatosan kisomfordáltam Zsüdithez és anyukájához, s gondoltam elfogyasztom a szárazkenyérrel egybevegyített éretlen paradicsomaimat... és akkor megláttam a friss lángoskákat a tányéron. Az ÉN tányéromon. Igen, rám vártak szerényen és gőzölögve, tejföllel és sajttal nyakoncsapva, s könyörögtek hogy tegyem őket magamévá. Nem csalódtak bennem....

Ui: Köszönöm szépen a Zsüci családnak a meghívást eme rögtönzött családi reggelire. Igazán, melengetően, finom és kellemes volt.

Páncél

Az ember azt gondolja erősnek mutatkozni mások előtt, elrejteni előlük a valódi érzelmeinket és gondolatainkat, elfojtani a fájdalmunkat, s felölteni a közöny páncélját nehéz dolog. Valóban az. Gyakran tudatos döntés az elfordulás, a távolság olykor pavlovi-reflexként működő mechanizmus. De semmi nem olyan nehéz mint lassanként levetkőzni azt a bizonyos acélszövetet, s őszintén megélni gyengeségünket.

Mámimá???

Csak szerintem furcsa mikor egy ötéves kislány a homoszexualitásról folytat eszmecserét az anyukájával?

Dilemma

Nehéz választás volt. Volver vagy Vanília égbolt? Az imádat avagy a kíváncsiság? Az utóbbi(ak) győztek de meg kell mondjam valahogy az Egy makulátlan elme örök ragyogására emlékeztetett ez a mai este.

Ami fontos.

Én nem gyűjtök és nem cipelek. Csak azt őrzöm ami emlék. Itt belül.

Nobody knows me

Lassanként megismerkedem azzal a 20 éves fiatal felnőttel aki én vagyok.

Első kör.

Ma lefutottam az első körömet a Margit-szigeten. Most van két működésképtelen lábam, egy sajgó fenekem, és gyönyörű szép vízhólyagom a talpamon.

Nem így hittem.

Azt hiszem a gyerekkorom végleg lezárult. Most, ezekben a napokban érzem magam igazán felnőttnek. Nem is lehet elmondani, úgy fáj. Nem is tudom.

megkönnyebbülés

remélem így jobb lesz. minden. nekik és nekünk is

Ezért járok iskolába

portábilis
komparálás
donátor
periodicitás
distancia
cirkumstancia
kummulatív hatás
politikai eszkaláció

Ilyen és ehhez hasonló gyönyörűségek röpdösnek a levegőben a főiskola falai között. De a legjobb az egészben az hogy Nappal hangosan hahotázva halódunk rajtuk ( igazából én nem hangosan ) de nem azért mert nem értjük mint a suttyók úgy nagy átlagban, hanem azért mert elolvadunk attól a természetességtől ahogy tanáraink illesztik őket mondókájuk kellős közepébe.

Mese az idegbeteg metróvezetőről. Aki amúgy meg nő.

Történt ugyanis hogy majd be szartam a villamoson mikor belerikácsolt a mikrofonba a néni, hogy csukódnak az ajtók és azonnal mindenki szálljon föl. Szerintem nehéz napja volt. Nekem is. Két megálló után leszálltam szóval ő nyert.

Elméletek

Ma megtudtam hogy minden rossz okozója az a fránya Eyjafjöll. Bezony, a vulkán, meg amit ereget magából. Nem is értem hogy nem szégyelli magát. Ráadásul az egész egy nagy összeesküvés része ami Európa sőt a világ elpusztítására irányul Azt még nem tudjuk hogy ki tervelte ki, de ugyanúgy rájövünk erre is mint ahogy arra hogy hol van az internet. Úgy általában és mindig.

Jáááááááááááaj.

Megkaptam.

Színház

Éreztem a fűrészpor és a forgács savanykás illatát, a puskapor szagát, láttam a szemek ideges rángását, az ajkak puha játékát, éreztem a deszkalapok remegését mikor valaki átfutott a színpadon. A gerincem idegszálaiban futkosott a hideg ahogyan a sötétben tapsolni kezdett a közönség és a félhomályból előléptek a színészek, az első sorban ülve hittem hogy része vagyok egy organikus egésznek amely egyszerre éli meg azt a kéjes de tiszta, felemelő és borzongató pillanatot. Nekem ez volt a katarzis.

Mindennap egy olyan életet építek amiben nem vagyok biztos.

:)

Most olyan Nap hiányom van. De majd holnap

Történetek innen-onnan

Ma valahogy úgy alakult hogy az Árkád ebédlőjében egy idegen bácsi mellé csüccsentünk le mormival. Két perc múlva már nem éreztem idegennek, mikor az ázsiai utazásairól, a halott kollégáiról, a volt feleségeiről és a szeretőjéről mesélt. Jah és persze az is kiderült, nem az ő hibája hogy nem született gyerekük hiszen az ő spermiuma teljesen rendben volt. Aztán azt is megtudtuk hogy bárzongoristaként sok mindent megélt, és hogy most valószínűleg a harmadik feleségével él együtt. Nagyon furcsa volt hogy nem is volt furcsa. Olyan novella -szerű. Nem is tudom, lehetne vele kezdeni majd a későbbiekben valamit...

Ugyan ne már!

A vacsora csata alatt Kerekes Band?

Az első.

Szavaztam, életemben először. Nem tartott tíz percnél tovább az egész autóba üléssel, megérkezéssel, aláírással, ikszeléssel együtt. De mégis úgy izgultam. És kaptam oklevelet is. Zsír.

Pizzaaa. Movie. Friends.

Néha el kell szakadni a hétköznap ostoba dolgaitól és időt szakítani még annál is ostobábbakra. Mint például négy másik hímnemű egyeddel rettegni egy nyaralóban félelmetes UFO-s filmektől, közben tömni magadba a pizza szeleteket és vedelni a kólát literszámra, uttána pedig hajnali öttől déli tizenkettőig megállás nélkül ülni a gép előtt, virtuális foci csapatokkal virtuális bajnokságokat játszani.

Horror night

Miért van az hogy az ember imád rettegni? Megnézünk mindenféle hátborzongató jelenetet amiben kicsavarodott testek, eltorzult arcok, halódó hörgések, és velőtrázó sikolyok csokra vár bennünket nagy-nagy szeretettel. És miért jó mindezt csoportosan elkövetni? Kézenfekvő magyarázat hogy akkor kevésbé félünk, de nem ilyen egyszerű a dolog. Sokkal inkább elfogadom azt hogy szeretjük ha a másik is legalább annyira fél és ijedt mint mi. Miféle perverzió ez?

Plakát.

Ma éppen a villamoson ücsörögtem, éppen csak felpillantottam Henry Nyúl Angstrom ( Updike: Nyúlszív) történetéből amikor megakadt a szemem egy plakáton. Nem választásra buzdított legalábbis nem a vasárnapira. Egy gorilla bébi volt rajta és az állatkert elérhetősége illetve még valami, egy rövid üzenet: Válasszátok az állatokat! Alatta kedves kis komment: Azokkal vagyunk tele!

Ui: Legalább a humorunk még a régi.

Nosztalgia délután

Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem valahogy sokkal jobban tetszettek a régi Walt Disney mesék, amelyeket még kézzel rajzoltak. Minden annyira kidolgozott és élethű volt, a figurák mozdulatai, a környezet, a táj. Mindehhez társultak az unásig hallgatható betétdalok, és kissé klisészerű de talán pont ettől, vagy ennek ellenére hatásos poénok. És persze kisgyerekként beülni a mozi sötétjébe, lélegzetvisszafojtva bámulni a hatalmas vásznat, szívni magadba a látványt mint valami mosdószivacs. Az biztos hogy nem lehet egykönnyen elfelejteni ezt az élményt, és az is lehet hogy ma, miközben a Szilaj a vadvölgy paripáját néztem kicsit megint az a kilencéves homokszőke kisgyerek voltam aki az izgalomtól úgy szorítja az ülése karfáját hogy szinte elfehéredik a keze, aki abban a pillanatban mindent elhisz amit lát és hall, és olyan bosszantóan, ártatlanul, naív.

Randi.

Két perccel ezelőtt kaptam egy sms-t: Szép estét kedves Imola. Balu vagyok a copyból. Lenne kedved meginni velem egy italt? Pusz balu maci!

Vajon ki lehet az a gonosz nőszemély aki ezt a srácot az én telszámommal rázta le?

Amúgy meg.

Beteg lettem. Vissza akarok menni Pestre hogy kocsmázzak, és beszélgessek, meg lábat lógassak. De lázasan ez nem túl kecsegtető.

Erasmus.

A múlt héten leadtam a papírokat. Mindent. Szinte elsőként. Két , talán három hét múlva kiderül az eredmény hogy megyek-e Belgiumba vagy sem. Nem is tudom mit érzek most.... Persze jó lenne megkapni és elmondani hogy végre valahára változik valami ( uhh ez a v betűs négyes abszolúte véletlen volt) de kicsit félek felkavarni az álló vizet. A tréningen is megmondták: a biztonságot és az állandóságot kedvelem. De egyszerűen nem akarom kihagyni. Annyi lehetőséget rejthet magában ez az egész, mintha valaminek a kezdete lenne - persze tudom valahol, hogy ez pusztán csak az én idealista és hősszerelmes lelkem szüleménye, de kitudja - talán most igazán belevághatok a közepébe. Talán most megkapom az első pofonokat amiket úgyse kerülhetek ki. Olyan lesz minden mintha élném az életet. Áhh de hisz még meg el se nyertem az ösztöndíjat, miről beszélünk kérem?

Mulatozás.

Említettem már a rehearsal nevű saját koktélunkat? Nem? Sajnos nem emlékszem rá, ugyanis ennek a koktélnak az a nagy előnye vagy hátránya inkább) hogy nem emlékszik tőle az ember. Hosszú távú memória... huss. Rövid távú memória... huss huss huss. Alattomos kis pia ez, az már egyszer biztos. Meg is esküszünk mindig hogy csínján bánunk vele de valahogy mindig kifog rajtunk. Végülis mit számít? Legalább a pénteki program biztosítva van. KIRAKÓS!!!

A férfi fájdalma.

A női lélek bonyolult. Sokan megírták már novellákban, regényekben, láthattunk asszonyi sorsokat televíziós drámákban és sorozatokban, millióan próbálták megfejteni a gyengébb nem gondolkodásmódját, motivációit. Valahogy nekem mindig úgy tűnt a nők a világ egészét képesek átlátni, megértik hogy részesei annak a nagy organikus egésznek amit hívhatunk természetnek vagy aminek csak akarjuk. De mi a helyzet a férfival? Személy szerint úgy élem mindennapjaimat hogy egyértelmű és világos: a világ közepe én vagyok. Igen az egész sárgolyóbis én értem működik, az univerzum miattam tágul egyfolytában, s az életnek nevezett csoda nem is létezne ha én nem lennék az aki vagyok. A félreértések elkerülése végett nem arról van szó hogy nagyképű lennék, és elvárnám mindenkitől hogy szolgáljon. Ez egyszerűen a gondolkodásmódom eredménye, mivel képtelenek vagyunk elfogadni azt hogy csupán megszületünk, élünk, átadjuk a génjeink 50%-át egy hozzánk hasonló valaminek, majd szép csendben meghalunk. Szükségünk van arra a tudatra hogy szervezzük és alakítjuk a körülöttünk levő mindenséget, hogy céllal érkeztünk meg ide, hogy küldetésünk és missziónk egyedivé tesz bennünket. Mert enélkül nem maradna nekünk semmi. A nők szülnek, életed adnak, felnevelik a következő generációkat, családot teremtenek és tartanak egyben. De nekünk? Mi marad a saját álmainkon kívül? Nekünk álmodni kell azt hogy fontosak vagyunk. Mert abban a pillanatban mikor ráeszmélünk hogy az életet rajtunk kívül álló tényezők is befolyásolhatják, egyedül maradunk a mardosó gondolattal ami minden férfi fájdalma: a nagyság hiánya.

Pfuj

Erőltetett bájvigyor, sekélyes társalgás, kínos csendek, szorító érzés a gyomrodban, és az hang a fejedben ami azt üvölti hogy KÉSZ, VÉGE, NEM BÍROM TOVÁBB. Nálunk nagyjából ilyen egy névnapi party. Legalábbis nekem. Ráadásul még a nővérem ostoba barátja is itt lebzsel, ami egyszerűen csak az utolsó csepp abban a tejes köcsögben.

Jóbarátok!

Ma volt egy kis időnk egymásra. Végre. Sör, álmok és tavasz. Huhhúúúú csudijóóóóóó

Vannak még próféták.

Bizony érdemes nyitott szemmel és füllel utazni mert mindig akadhatunk valami igazi mágiára. Minap a zsúfoltságig megtelt villamosra felszállt a Jóisten szócsöve: szakadt nadrágban, koszos zsírfoltos, ronggyá kopott kabátjában. Ősz hajszálai Einsteint megszégyenítő módon meredeztek az égnek, s a villanyfényben egészen úgy tűnt mintha glória lebegne üstöke felett. Prédikálni kezdett nekünk, utasoknak, talán bízva hogy megértjük az igét, megfogadjuk a tanácsát. Illés szekeréről, a tízparancsolatról, Mózes kőtábláiról beszélt átszellemülve, észre sem véve a gunyoros mosolyokat körülötte. Igazi próféta volt. Talán korunk Jónása kire senki sem figyel. És talán mi vagyunk a niniveiek akik gőgös önteltségbe burkolózva lassan elfelejtünk embernek lenni.

Multimédia.

Az mekkora hogy amikor épp a napi szart olvasgatod hirtelen felnézel a tv-re és ott meg épp a napiszarról vetítenek egy riportot.

Valahogy máshogy van ez.

Ahogy Updike-ot olvasom kezdem levetkőzni ezt a romantikus életfelfogásomat. Úgy értem kezdek nem hinni a csodákban, és az " igaz" dolgokban ( igaz barátság, igaz szerelem, felsőbb jó, stb,stb) Mintha valami rossz szemüveget viselnék ami egyszerűen torzítja a valóságot. Persze nem úgy értem hogy az élet csupa negatívum. Csak nem ebben a dichotóm rendszerben működünk. Az egyszerű józanság lehet a kulcs de valahogy még nem értem az egészet. Nem baj Updike majd segít.

Furulyálok-hegedülök

Megérte beáldozni a szerda esti diplomáciatörténet órámat hogy Mormival és Errrrr-el Kerekes Bandre ropjuk a ropnivalót. Ugráltam és tapsoltam meg ráztam az üstököm, és elfáradtam de baromira. A hangom is elfogyott, bár nem annyira mint Morminak aki szegény csak suttogva sikított a mikrofonba amikor a hegedűs az orra alá dugta azt. Mert hát természetesen az elsősorban őrültködtünk.

Olyan kis lelkes ez a fiú

Mármint én. Ki más? Rámozdulok erre a current affair témára, úgyis szeretem a törit meg a politikát. Ennek érdekében kikölcsönöztem Henry Kissinger Diplomácia című könyvét. Sokkolt a súlya de sebaj. Mert olyan kis lelkes ez a fiú.

Irulok-pirulok

Szóval ma égtem mint az izraeli zászló a Tilos Rádió tüntetésen. Történt ugyanis hogy a szakdogámmal kapcsolatban érdeklődni akartam az egyik tanáromnál, de kiderült hogy ő nem az a tanár akinek én hittem, teljesen máshogy hívják és nem is vállal dolgozatírókat etc etc. Úgyhogy hebegtem habogtam hogy én valójában tudtam ám hogy mi a szitu és hogy képben vagyok, majd vöröslő fejjel kihátráltam a teremből..... Jaaaaj mama

De jó is lenne

Úgy szeretném élni az életem hogy annak bármely pillanatához a tökéletes betétdalt keverje alá az univerzum.

Mai menü

Zöldhagymás vajkrémes friss fonott kalács citromos sörrel.

Március 2

... és akkor hirtelen lassított, nem tudta miért, egyszerűen nem akart vagy tudott gyorsabban lépdelni. Andalgott, gondolhatta volna valaki aki arra jár, andalgott. Érezte a puha, de még csípős márciusi levegőt, hagyta hogy megizzadt tenyerét és ujjait körbefonja az este hidege. Elmosódott tömeg rohant mellette, sietve valahova oly elszántsággal hogy belé sajdult a szíve. Ő is szeretett volna sietni valahová, tapodni a koszos utcaköveken, zihálva futni a metró után s az utolsó pillanatban felugrani. Mert nem maradhat le. Nem maradhat le a saját életéről. El kell érnie azt a kurva vonatot melyre húsz éve készül, s melyre titkon oly sok mindenki igyekszik feltuszkolni. Ha nem lesz rajta, ha nem ér oda, elveszik az a sok akarat és álom és terv amely majd mindennap szétvetette agyvelejét. És milyen csalódás lesz ez az anyjának. De talán az apja megérti mindezt újra átélve saját bukását, csupán dühével palástolja majd egy ideig.

Andalgott, úgy tűnhetett, miközben minden egyes mozdulat csak görcsös próbálkozás volt hogy túlélje a napot...

Írok mán

Először is bocsánatot kérek a blogomtól hogy nem írtam már egy hete. De mostanában valahogy elsuhannak mellettem a napok és elfelejtekezem hogy lejegyezzem a jó dolgokat. Pedig zajlott az élet a múlt héten is. Megfordultam például Chopin esten a Müpában, ami csodálatos volt, annak ellenére hogy a kakasülőről bámészkodtunk és hajladoztuk és kapaszkodtunk jó erősen hogy még a kezünk is korlátzöld színű lett ( na jó az csak én voltam), de megérte. És természetesen Mormival jókat kacarásztunk, beszélgettünk, gyrosoztunk. Egyszóval az egy nagyszerű este volt. Alig várom a következőt.

Nem megy ez a hétfő dolog.

Tudom közhely, hogy a hétfő szar. Mindig is próbáltam ellentmondani ennek a hiedelemnek, és elhitetni magammal igazából jó az ha újra kezdődik a hét. Ez tartott úgy nagyjából 14 éves koromig, s lassan rá kellett ébrednem a keserűre. Bizony a felnőttek néha tudják mit beszélnek. És amikor azt mondják a hétfő egy rettenetes, és visszataszító dolog amit jó messziről kerülni kellene minden épeszű embernek, hát akkor igazat beszélnek. Mert hajnal ötkori kelést, három és fél órás utazást, memória vesztést, utolsó pillanatban órára beérést, és totális agyleállást csakis ez a sátáni jelenség, a HÉTFŐ tud generálni. Úgyhogy jobban teszitek ha a vasárnap este olyan erősen hajtjátok álomra kis fejecskéteket hogy rögtön kedden reggel ébredtek.

Név mizéria

A vezeték nevem Marton. Ezzel nincs semmi probléma, bár vannak akik Mártonnak hívnak néha-néha. A harmadik Erik. Ez is elég egyszerű, ha nem is túl gyakori. S végül a középső nevem ami szintén keresztnév, a Bogát. Na mármost, Eddigi életem során valahogy ezt a három dolgot kombinálták valami olyan hihetetlen kreativitással hogy néha igazán megijesztettek az emberek. Ugyanis voltam már, Márton Bogár, Bogárt, Bogárth, Bogart mint a Humphrey vagy éppen Borat ( a Donaldról már ne is beszéljünk). Neveztek Marton Bogát Erikának, ugyanis nem tudták eldönteni hogy a Bogát fiú vagy lány név és a kis balgák azt hitték hogy az Erikáról megcsak úgy passzióból lehagytam az A betűt. Azonban minap bementem a bankba, s a kedves hölgy vissza kérdezett: Hogy is hívják? Marton Bogát Edit? zavarodottan tekingettem körbe hogy vajon hol a kandikamera... Szóval ezek után szerintem az a legjobb kombináció amit kilehet hozni: Márton Borat Edit.

Irodalom, regény, jujjj de jó!

Hát az meg milyen jó már hogy kivettem ma egy Hrabal és egy Updike könyvet is.

Összegzés!

Őszintén? Nem dobtam hanyatt magam ettől az első naptól! Sok ember volt kicsi helyen, lökdösődtünk, nyomakodtunk, kiabáltunk, rohangáltunk. Erre számítottam. Azt hittem az első órák újszerűsége majd ellensúlyozza mindezt. De nem. Nem voltak olyan jók mint amennyire vártam hogy legyenek. El is fáradtam ( persze közel sem annyira mint mormi). Sebaj, megleptem magam egy akkora adag paradicsomos, zöldpaprikás, póréhagymás, füstölt kolbászos rántottával ami három embernek becsületére válna. És a végén anyám répatortája. Szóval azt hiszem a nap végére mégiscsak pozitív lett a mérleg.

Ördög és pokol!

Pont 666 ismerősöm van iwiwen. Ismerősömnek is pont 666 ismerőse van. Mi folyik itt?

Mi legyek ha nagy leszek?

Haditudósítónak szívesen elmennék, vagy külpolos újságírónak. Vagy lehetnék az a csávó aki a travel channellel beutazza a sárgolyóbist. Vagy készíthetnék ilyen current affair-riportokat. Azt élvezném.

Budapest, Budapest de csodás

Tegnap mormi és nap is furcsállva néztek rám, mivel minden ötödik másodpercben rácsodálkoztam valami elképesztően budapesti jelenségre. Például hogy este 10kor még százezrek vannak az utcákon, a legkülönlegesebb fajtából persze, hogy fénylik minden, hogy az emberek nem ugyanazon a nyelven karattyolnak mint te stb stb. De a három hetes száműzetésem után szinte sokkolt a látvány. Aztán persze mikor hazafelé buszoztam, már annyira megszokott volt minden. Annyira budapesti, annyira az enyém.

Kötelességteljesítés.

Nap ismerősét, sherpát, galád módon kipenderítették egy kocsmából arra a nevetséges indokra hivatkozva hogy még csak 16 éves. És hogy 10 óra után nem tartózkodhat a nevezett helyen. De kérem... ez pofátlanság.

Póci és a technika

Ma délután bevezettem apámat a számítógép és az internet rejtelmeibe. Féltem hogy el fogom veszteni a fejem de kellemesen csalódtam magamban. És persze újdonsült tanítványomban is, mivel meglepően gyorsan végrehajtotta a megadott feladatokat. Az egy ujjas gépelésen, és a görgetéssel kezdeni kell még valamit de szerintem van tehetsége a dolgokhoz. Jah, és még nem is említettem hogy elkezdett tőzsdézni. Kezdjek aggódni?

Sorozat és elmélkedés.

Ma este a tévében a valóságot boncolgatta valaki. Álmokról beszélt amelyek mögé elbújhatunk, igazságról amelytől félünk. A realitásról amely izgalmas és félelmetes, amellyel minden nap szembenézünk és reméljük a nap végén mi leszünk a győztesek. Hát igen, tényleg nem egyszerű görgetni az életet. De a valóság nekem nem csak tények, hírek, pontos tervezések, előre kidolgozott döntések tucatjai. Én alakítom a valóságot, mert én vagyok a valóság. Ha akarom az álmaimból húzok alapot, a képzelgéseimből építem fel a falait, s a vágyaimból eszkábálok tetőt rá. Miért ne tehetném? Felépítem magam belőlük, s igazat teremtek.

Újult erővel.

Jelentem életben vagyok, várom az új küldetést.

A picsába ezzel

Mást sem csinálok csak siránkozok és tervezgetek. De most inkább káromkodok egy olyat hogy......

Panaszáradat folyt. köv

Kezdek igazán megőrülni a családomtól. Az elején azt hittem majd visszaszokok, majd belerázódok, de ez kezd egyre kibírhatatlanabbá válni. Egyszerűen nem vagyok képes itthon lenni pár napnál tovább. Itt eltompulok, megfulladok, egyszer csak hirtelen beleolvadok a sötét szoba sötét kanapéjába és senki még csak észre sem veszi. Ráadásul haza jött a nővérem is akit nagyon szeretek de így, hogy mind a négyen itthon vagyunk ez felér egy kínzással. Én rájöttem nekem nem való a semmittevés mert kikészülök tőle és elviselhetetlenné tesz.Ilyenkor pedig senkit sem utálok jobban mint önmagamat. Mit keresek én itt?

Anyám szerint...

... még 43 nap van a télből amit át kell vészelnünk. Fogalmam sincs hogy honnan vette de valahogy nem is érdekel. Csak lennénk már túl rajta. Fagyott vagyok. A kezem, a lábam, a derekam. Mindezek még csak nem is zavarnak de sajnos az agyam is fagyott. Nincs épkézláb ( ezt se írtam még le soha) gondolatom csak ilyesfajta ostobaság mint amit most olvasol. Az se könnyíti meg a helyzetet hogy már két hete itthon vagyok. De erről majd a következő bejegyzésben...

Nem happy end.

Befejeztem az Érik a gyümölcs című regényt ( tudom-tudom sokáig tartott) és a végén vissza kellett lapoznom, mert először az olvasás hevében átsiklottam azokon a szavakon amiért azt gondolom, hogy az emberek tudnak emberek maradni, még ha gyakorta sokat tesznek is ellene.

No kérem.

No kérem, ma voltam éppen húsz éves, és mint ahogy nevem napját, ezt a dátumot sem tartom valami sokra. Nem azért mert nem tettem semmi különöset azon kívül, hogy kipréselődtem, hanem egyszerűen nálunk ez családilag így alakult. Azon viszont eltűnődtem másnak vajon különleges, vagy egyedi lehetett-e a huszadik. Valószínűleg akadnak jó páran akik egyből rávágnák, hát persze! Szóval ezen az egyediség problémán fennakadtam egy kicsit, s megcincálva a dolgokat rájöttem, a húsz év alatt nem igazán voltam egyedi... Viszont elég sok embert különlegesnek, igazi egyéniségnek tartottam, akikhez szerettem volna hasonlítani. De mitől lehetnék az? Ahogy beszélek, ahogy öltözködöm, netán attól amiket teszek vagy ahogy gondolkodom? Mindezek összesen vagy mégis mi az a plusz ami nincs? De akkor még itt egy fontos kérdés? Kinek a szemében leszek én egyedülálló, páratlan, stb stb? Mert egymagam ezt nem határozhatom meg, vagy pont ez a lényeg? Jah és a másik oldal persze: ha nem vagyok az ami nem vagyok... akkor milyen vagyok? Középszerű vagy átlagos? Szürke, tömegbesímuló, kispolgári? Áhh nem hiszem, s ha mégis van még legalább kétszer húsz évem hogy kezdjek ezzel valamit.

Ui: ( mint másr sokszor) Köszönöm a köszöntéseket!

Movies.

Azt hiszem ma túl sok filmet néztem nem magyarul hanem: amerikai angollal, francia angollal, ír angollal.... pfff ez remélem amolyan tanulás félének számít.

Ui: Maryl Streep a Julie & Juila-ban egyszerűen zseniális.

Gondolkodván.

Ahogy haza felé autókáztunk, arról beszélgettünk a srácokkal, hogy ki mihez kezd éppen az életével és milyen terveket szövöget a főiskoláján vagy egyetemén. Máskor én is bekapcsolódtam az ilyesfajta értekezésekbe de ma valahogy nem akartam nekik elárulni semmit a terveimről, egyrészt azért mert konkrét elképzeléseim csak a közeljövőre korlátozódnak, másrészt végig az járt a fejemben amit Errrrr mondott azon a bizonyos WC-papíros estén. " Majd kialakul, majd lesz valahogy, az a lényeg hogy te jól érezd magad" (vagy valami egészen hasonló). És ha jobban belegondolunk hát valahogy tényleg csak lesz. Lesz kezem és agyam ha dologhoz kell fogni, lesz szám ha segítség kell, és lesz jó pár ember akik mindig lesznek. Remélem.

Szerintem ez kúl.

A kutyák meg szerintem mindenféle állatok képesek arra hogy álmodjanak. Mert például az enyém fekszik a kanapén, a kandalló előtt ( jah ha újjá lehetne születni valószínűleg megjátszanám hogy ő legyek) és rúgkapál a lábával, mintha futna és közben meg morog. Tisztára olyan mint egy gyerek, és tuti azt hiszi hogy egy mezőn karistol ezerrel.

Egy napom.

Felkelek jó korán, nagyjából úgy 11 és fél 12 magasságában. Elfogyasztom szerény reggelimmel egybekötött ebédemet,( kettő az egyben, tisztára megéri) majd megfáradtan leülök egy kicsit tévét nézni, mert az olyan aktív tevékenység. Elücsörgök, olvasgatok, meg fészbúkkolok egy darabig, míg rám esteledvén figyelmeztet engem hű csatlósom gyomrom hogy ideje valami kaja után nézni. Ezután persze vár a jól megérdemelt pihenés, és szunyóka. Szóval ez maga a mennyország.

UI: Hazugság, ez nem élet! Sivárság van.

Magyar kreativitás

Tegnap úton haza felé az egyik darun ezt a márkanevet véltem fölfedezni: Dako Pumpa. Vajon a teherbírásra próbáltak célozni?

Pihenő.

Levizsgáztam, hazajöttem és mostantól három hétig lógatom a lábam. Mindenféle fogadalmakkal készülök a következő félévre mint például, újra elkezdek spanyolul tanulni, folytatom a franciát és az angolt, több infót gyűjtök az Erasmusról, többet fogok olvasni, edzeni... ilyesmik. Jah, és jól megfogok küzdeni azzal az énemmel aki csak lógatja a lábát és mindenféle fogadalmakat tesz.

Helyzetjelentés. Meki.

Gyerekzsúr. Üvöltöző fenevadak. Verejtékező szülők. Sohanemleszgyerekem.

Legenda vagyok.

Körül néztem, hol az ellenség, s láttam megpróbálnak bekeríteni. Könnyedén surrantam tova, fekete köpönyegem elrejtett a kíváncsi szemek elől, s pillanatok alatt biztonságban voltam. A Margit-híd körül homokbuckák emelkedtek, s a kitartó szélnek köszönhetően állandóan vándoroltak. Mexikó népe már aludt de azért néhány részeg vagy csavargó még lézengett az utcákon. Észrevettem hogy nincs lovam, ezért gondoltam elkezdek fütyöggni, s erre egy gyönyörű szép fekete paripa vágtatott le a hídról. Felpattantam rá s felkaptattunk a hegyre. Ott egy szép fiatal mexikói lánnyal leültem és pókereztem egy kicsit. Természetesen vesztettem mivel akkor magyarázta el a szabályokat, én marha meg oda ígértem neki a gyümölcsösömet. De sebaj, mert még így is én voltam Zorro. A sivatagi róka. Legalább egy álom erejéig.

???

Ahogy így most gyorsan átfutottam pár blogot az az érzésem támadt, hogy mindenki kurvára tanácstalan.

Nem értem. Nem szeretem

Miért van az, hogy az ember úgy el tud bizonytalanodni? De úgy mindenben. Abban, hogy merre tart az élete, mihez kezdjen, miben lehet jó. Mi lenne a következő lépés? Ilyenkor egyensúlyozunk húsz méter magasban egy vékony kötélen. Védőháló nélkül.

Filmek. A legjobb rész.

Mikor két ember, két külön irányba indul. Sosem találkoztak azelőtt, csak úgy egymás mellé kerültek. Két órányi barátság, talán több. Nem érdekes, nem számít, mint ahogy semmi sem. Mosolyogva integetnek, valószínűleg tudják többé már nem találkoznak, nem tudnak egymásról semmit, nem kérdezték mi elől futnak, kit szerettek, nem beszéltek magukról. Csak egy kicsit nem voltak egyedül.

Szép játék a kézilabda, csak fáj.

Most úgy érzem magam mint egy szép szelet csirkemell kloffolás után. De megérte! Torna legjobbja! Első helyezés! Jáhú!

Meg kellett volna borotválkoznom.

Hogy miért? Nem derül ki egyértelműen a képből? Azért mert egy négyzetméteren tud koncentrálódni az iskola három legszebb és legokosabb egyede. Ezért bammeg.
Ui: az nem Biblia ott a kezemben, tudom hogy úgy néz ki de nem az.

Steinbeck.

Ez az ember megtanít engem harcolni.

Szilveszteri recept.

Hozzávalók: Jókedv, alkohol-saját készítésű koktél, virsli, 3 idióta, vízipipa, valamilyen ócska-gagyi zene.

Elkészítés: Dolgozd össze a vodkából, pezsgőből, energiaitalból és sörből álló négy kancsó koktélt. Fokozatosan kezd el iszogatni, mellé terheld a tüdődet és tompítsd az agyadat egy kis ízesített füsttel. A legmegfelelőbb időpontot a zsibbadás jelzi a lábaidban, ekkor elkezdhetsz karaokezni, csakis lejárt szavatosságú dalokat énekelve. Fokozatosan válts át magyar nyelvből angolra, amolyan állag javítóként. Ázz szarrá a hideg esőben, majd formázz fasza csávó sérót, egy szórakozóhely automata kézszárítójánál. Ezután kezdődik az utolsó fázis, a tánc. Ne hagyj ki semmilyen lehetőséget hogy kifikázd a körülötted állókat. Majd táncolj hajnal ötig.

Jó tanács: Érdemes másnap megnézni a telefont kiket hívtunk fel, illetve közösen átfutni az eseményeket annak érdekében hogy minden részletre fény derüljön.

Jó étvágyat!

Szabadkozás.

Nos, az albérletben bekrepált az Internet, mi csak Navy-nak hívtuk, lehet valami haditengerészeti titkos csatorna volt, talán rájött az NCIS hogy mi is csatlakozunk néha-napján. No sebaj eljárogattunk mi a mekibe csak ott valahogy nem éreztem azt a biztonságot ami a blogoláshoz kő. Mostmár itthon vagyok.